2011. november 30., szerda

Kandírozott narancs csokoládéba mártva



Már régóta szerettem volna kandírozott narancsot készíteni. Narancshéjjal már régebben próbálkoztam, az is nagyon finom lett, de most arra gondoltam, hogy milyen jó lenne kollégáknak, ismerősöknek az idén olyan apró ajándékot adni, amit az elmúlt évek során még nem kaptak tőlem és amire nem is számítanak, viszont remélhetőleg örülni fognak majd neki. 

Kicsit körülnéztem a neten és Nosalty-nál meg is találtam rögtön a megfelelő receptet. A gondolatot tettek követték. Nekem citromom nem volt itthon, így 4 közepes narancsot kandíroztam, íme  így sikerült az első próbálkozásom.

A recept megtalálható itt, ezt most nem írom le, de a tapasztalataimat a kandírozással kapcsolatosan megosztanám veletek. 

Először is csak egészséges, fényes héjú gyümölcsöt használjunk. A kisebb méretű narancs jobb, mert nem esik szét a rostja annyira a főzés során, mint a nagyobb méretűnek. (Néhol nekem is keletkeztek apró lyukacskák) Lehetőleg vékony karikákra vágjuk fel a narancsot. Végül a sütőben való szárításnál - főleg a sütési idő vége felé -  legyünk nagyon résen, mert ahogy a cukor el kezd karamellizálódni, hajlamos az egész megégni.

Celofánba csomagolva vagy dobozba téve eláll.

Aki kedvet kapott hozzá, az karácsonyig még elkészítheti!     











2011. november 24., csütörtök

MEGJELENT!






... a Büfé karácsonyi száma. Az év legszebb ünnepe előtt néhány héttel már mindenki lázasan készülődik, keresgéli szeretteinek az ajándékokat és tervezi az ünnepi menüt.


A Büfé karácsonyi kiadványával mi is szeretnénk hozzájárulni az ünnep sikeréhez.
Finom ételekkel, 3 napos menüajánlattal, házilag készített szaloncukor és forró ital receptekkel, valamint kreatív díszítési és csomagolási ötletekkel várunk benneteket.
Kis kézügyességgel dekoratív karácsonyi tálakat és adventi koszorút készíthettek részletes útmutató alapján. És aki letölti a kiadványt, nemcsak egy színvonalas, gyönyörűen illusztrált újsággal lesz gazdagabb, hanem megnyerheti valamelyik hasznos ajándékunk egyikét.

Ne hagyjátok ki ! Gyertek, játsszatok és nyerjetek !



2011. november 17., csütörtök

Pacalpörkölt



A piacon, ahol vásárolni szoktam rendszeresen kapható friss, tisztított, hófehér pacal. Hát a hétvégén elcsábultam, annyira gusztusos volt a bolt kirakatában. Túl gyakran nem készítem, pedig nálunk mindenki nagyon szereti. Igaz általában vita van azon, hogy a "frottír törölköző" vagy a "méhkaptár" részéből készüljön. A pörkölt tipikus magyar étel, sehol sem készítik úgy a világon, mint nálunk. A pörköltek között különleges helyet foglal el a pacalpörkölt, mert tudvalevőleg a marha redős gyomrából készül. Sokak számára már ennek a tudata is felér egy cserbenhagyásos gázolással, nemhogy még megkóstolja vagy el is készítse. Aki viszont egyszer megszereti, az örök életére függővé válik. Én most a klasszikus változatot készítettem, de mindenki másképp szereti: csülökkel, körömmel, netán velővel vagy vörösborosan. Az elkészítése jóval egyszerűbb annál, mint ahogy gondolnánk. Igaz a 3-4 óra főzési idő kicsit elrettentőnek tűnik, de szerencsére nem szükséges mellette állni amíg fő, így bármilyen más tevékenységet végezhetünk közben.

Elkészítési idő: 220-280 perc

Pacalpörkölt

Hozzávalók:

  • 2 kg friss pacal
  • 50 dkg vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 ek zsír
  • 3 dkg paradicsompüré
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • pirospaprika
  • majoránna
  • őrölt kömény

Elkészítése:

  1. A friss pacalt a sima részén megtisztítjuk a faggyútól, többször átmossuk, bő vízben feltesszük főni.
  2. Főzés közben a habját leszedjük, majd félórai főzés után kiszedjük a vízből, átöblítjük, kicsit hűlni hagyjuk.
  3. Közben a zsíron megfuttatjuk a finomra vágott vöröshagymát, fokhagymát, tűzről levéve hozzáadjuk a fűszereket: pirospaprikát, őrölt köményt, majorannát és a paradicsompürét, tűzre visszatéve összefőzzük.
  4. Hozzáadjuk a felcsíkozott pacalt, sózzuk, beletesszük a paprikát, paradicsomot, felöntjük annyi vízzel, hogy a pacalt ellepje, lefedve 3-4 órán keresztül, puhulásig főzzük. (Kuktában felére csökkenthető a főzési idő). 
  5. Aki szereti, a főzés vége felé csöves csípős paprikát is tehet bele.
  6. Időnként megkevergetjük, ha közben a levét elfőné, apránként pótoljuk.
  7. Köretnek sós vízben főtt burgonyát vagy hagymás tört burgonyát adhatunk, de friss puha fehér kenyérrel és savanyúsággal is tálalhatjuk.







2011. november 13., vasárnap

Új adófajták 2012-ben


Élenjáróknak: hangadó
Gyászolóknak: hamvadó
Szépkorúaknak: lankadó
Öngyilkosjelölteknek: feladó
Narkolepsziásoknak: szunnyadó
Alváshiányban szenvedőknek: fáradó
Zenészeknek, énektanároknak: Cé a dó
Túlsúlyosoknak: puffadó, dagadó, hasadó
Rohanó életmódot folytatóknak: szaladó
Könyvelőknek, matematikusoknak: számadó
Kissé sem konzervatívoknak: haladó
Extrém stílust követőknek: sikkadó
Divatdiktátoroknak: mérvadó
Mosodai alkalmazottaknak: száradó
Szakmunkásoknak: szakadó
Örömlányoknak: lyukadó
Szégyenlősöknek: sápadó
Fagyizóknak: olvadó
Szomjasoknak: tikkadó
Horgászoknak: haladó
Szülő nőknek: életadó
Atomfizikusoknak: hasadó
Visszafogottaknak: mértékadó
Karosszérialakatosoknak: horpadó
Vendéglátósoknak: fogadó, vigadó
Rádiós, tévés szerkesztőknek: híradó
Fogorvosoknak, szájbetegeknek: fog-adó
Gyomorbántalmazottaknak: pukkadó
Reumás betegeknek: zsibbadó
Pattanásos bőrűeknek: fakadó
Orvosoknak: hála-adó
Hívőknek: hálaadó
Ingatlanközvetítőknek: eladó-kiadó
Sportrendezvényen szurkolóknak: rangadó
Magas katonai beosztásúaknak: rang-adó
Munkahelyteremtőknek, foglalkoztatóknak: munkaadó
Tépőzárkészítőknek: tapadó
Rágógumizóknak: ragadó
Félősöknek: borzadó
Okosoknak: ötletadó
Tippmixelőknek: tippadó
Virágárusoknak: hervadó
Felelőknek: válaszadó
Ünnepélyes megnyitóknak: átadó
Tartozóknak: megadó
Kölcsönzőknek: visszaadó
Színházi öltöztetőknek: ráadó
Szerelmeseknek: odaadó
Nemmel válaszolóknak: tagadó
Közösséghez tartozóknak: tagadó
Későn távozó vendégeknek: maradó
Nagytestű kutyatulajdonosoknak: maradó
Udvarias tömegközlekedőknek: helyadó
Napfelkeltét bámulóknak: pirkadó
Kamaszoknak: lázadó
Betegeknek: láz-adó






2011. november 12., szombat

Narancsos sütőtökleves




Kedves Olvasóim! A narancsos sütőtökleves leírását olvassátok tovább a Büfé-ben és készítsétek is el. Mennyei.


2011. november 9., szerda

Sütőtök ital






Itt a sütőtök szezonja. A finom édesre sült tökből készíts tápláló, egészséges, energiát adó italt mindössze 2 perc alatt. Receptért lapozz a Büfébe.





2011. november 1., kedd

Mindenszentek



Anyukám emlékére


Drága lelkedért égjen az emlékezés lángja!






Az idő múlik, a fájdalom csak nő,

Nem hoz enyhülést a múló idő,

Sírodra hiába visszük a virágot,

Veled együtt temettük el az egész világot!