2011. március 30., szerda

Császárburgonya




Elkészítési idő: 60 perc

Császárburgonya

Hozzávalók:

  • 50 dkg burgonya
  • 5 - 10 dkg császárszalonna
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 dl tej
  • 1 dl tejszín
  • vaj a sütőtál kikenéséhez

Elkészítése:

  1. Vajjal kikenjük a sütőtálat, az aljára rakunk egy sor vékonyra felkarikázott nyers burgonyát, meghintjük a reszelt sajt és a felkockázott szalonna egyharmadával,  még egyszer megismételjük a rétegezést.
  2. Tetejére burgonya kerüljön, amit megszórunk a maradék sajttal és császárszalonnával.
  3. A tejet és a tejszínt összeöntjük, sózzuk, majd ráöntjük a burgonyára.
  4. Alufóliával letakarjuk, forró sütőben megpuhítjuk, majd a fóliát levéve pirosra sütjük.
  5. Sütőből kivéve kockákra vágjuk, savanyúsággal tesszük az asztalra.






2011. március 29., kedd

Medvehagymás mini omlett parmezánnal és mortadellával




Az ébredő erdők első tavaszi ajándéka a medvehagyma, melynek éppen most kezdődött el a szezonja. Sajnos csak néhány hétig, májusig tart, de addig érdemes minél több ételt elkészíteni belőle, mert számos jótékony hatása van: igen erős méregtelenítő és vízhajtó, csökkenti a vércukorszintet, a vérnyomást, erősíti az immunrendszert. Íze és illata a fokhagymára emlékeztet, vadfokhagymának is nevezik. Az utóbbi években nálunk is elterjedt a fogyasztása és a gasztro-blogokon is sorra jelennek meg ez időtájt a medvehagymás ételleírások. Én még csak most ismerkedem a medvehagymával. Eddig nem nagyon tudtam, hogy mit lehet belőle készíteni és nem ismertem az ízét sem. Tavaly az utolsó hetekben sikerült szert tennem egy adagra, fűszervajat készítettem belőle grillezett húsokhoz. Annyira ízlett, hogy azóta teljesen a rabja lettem, és most, amint észrevettem a piacon az első csokrocskát, rögtön lecsaptam rá. Az idei első kísérletezésem vele ez a recept, de ígérhetem, hogy nem ez volt az utolsó.

Elkészítési idő: 10 perc

Medvehagymás mini omlett

Hozzávalók:
1 személyre:

  • 1 tojás
  • 1 tk liszt
  • apróra vágott medvehagyma
  • őrölt bors
  • maréknyi reszelt parmezán
  • 1 szelet mortadella
  • mozzarella
  • olívaolaj

díszítés:

  • koktél paradicsom
  • rukkola

Elkészítése:

  1. A tojást felverjük és elkeverjük a liszttel, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a parmezánt és az apróra vágott medvehagymát is belekeverjük.
  2. Egy teflonserpenyőbe kevés olajat öntünk, felforrósítjuk és beleöntjük a tojást.
  3. Egy kb.13 cm átmérőjű omlettet sütünk belőle. (13 cm a mortadella is)
  4. A forró omlettbe beletesszük a mortadellát, rárakjuk a mozzarellát, félbehajtjuk és egy fél koktél paradicsomot fogvájóval rátűzünk. 
  5. Rukkolával díszítjük.








2011. március 28., hétfő

Sajtos-tejszínes póréhagyma krémleves




Az üzletek polcai roskadoznak a friss, dundi, zsenge póréhagymáktól. Családunkban a közkedvelt ételek sorába tartoznak a hagymalevesek. Inkább téli ételnek számít, jó forrón fogyasztva segít a megfázásos tüneteket enyhíteni magas C vitamin tartalmának köszönhetően. Mi szívesen fogyasztjuk ilyenkor is. Nem utolsó szempont a készítésénél, hogy gyorsan elkészülő, kis költségvetésű, mégis tartalmas leves.

Elkészítési idő: 30 perc

Sajtos-tejszínes póréhagyma krémleves 

Hozzávalók:

  • 2 szál póréhagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 tubusos Boci sajt
  • 1 dl tejszín
  • 1 liter erőleves
  • 1 púpozott ek. liszt
  • füstölt sajt

Elkészítése:

  1. A póréhagyma fehér részét felkarikázzuk, kevés vajon félpuhára dinszteljük, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és az erőlevessel felöntve 20 perc alatt puhára főzzük.
  2. Levesszük a tűzről és hozzákeverjük a krémsajtokat, a tejszínt és a lisztet, botmixerrel krémesre turmixoljuk.
  3. Visszatesszük a tűzre és addig főzzük, míg kicsit besűrűsödik.
  4. Forrón, reszelt füstölt sajttal megszórva, pirítóssal tálaljuk.





2011. március 27., vasárnap

Citrusos muffin




Muffint sütni gyerekjáték. Ami a technikai részét illeti valóban így is van. De olyan muffint sütni, ami nem száraz és nem hasonlít a fűrészporra az már nem is olyan egyszerű dolog. Ez a muffin kísérletezgetéseim eredményeképpen szinte tökéletesre sikerült. A tésztája könnyű, omlós, nem ragad a cukortól. A citrusok finom illata a napfényes nyarakat idézi. A nagymama porcelán csészéjéből elkortyolgatott tea mellé igazi lélekvidító sütemény.

Elkészítési idő: 45 perc

Citrusos  muffin

Hozzávalók:
12 darabhoz

száraz anyagok:

  • 30 dkg liszt
  • 15 dkg cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 2 tk sütőpor


nedves anyagok:

  • 7,5 dkg olvasztott vaj
  • 1 tojás
  • csipet só
  • 2,5 dl tej
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 narancs reszelt héja és leve


cukorszirup:

  • víz
  • porcukor
  • 2 narancs héja

Elkészítése:

  1. Először összekeverjük a száraz anyagokat: lisztet, sütőport, cukrot, vaníliás cukrot és a csipet sót.
  2. Aztán a nedves anyagokat dolgozzuk össze: a tejhez hozzáadjuk a tojást, az olvasztott vajat, a reszelt citrom,- és narancshéjat, valamint kifacsart narancslevet. 
  3. Alaposan összekeverjük.
  4. A száraz anyagokat összeöntjük a nedves anyagokkal, lazán összekeverjük. 
  5. Nem kell jól kidolgozni a tésztát, csak annyira összekeverni, hogy a tészta összeálljon.
  6. A muffin sütő formába kapszlikat teszünk, 3/4 részig megtöltjük a tésztával és forró sütőben tűpróbáig sütjük.
  7. Elkészítjük a cukorszirupot: forrásban lévő vízhez azonos mennyiségű porcukrot keverünk néhány percig főzzük, majd a 2 narancs lehámozott héját is hozzáadjuk. 
  8. Addig főzzük, míg egészen besűrűsödik.
  9. A langyosra hűlt muffinok tetejére elosztjuk a cukorszirupos narancshéjat.





2011. március 26., szombat

Zsebes karaj



Azt hiszem eluralkodott rajtam a tavaszi fáradtság. Azt veszem észre magamon, hogy olyan ételek próbálok sütni-főzni, ami nem jár túl sok energia-ráfordítással. A hentes pultban egy jókora szép sovány karajt szemeltem ki. Mivel a nagy darab húsokat nehezebb átsütni, gondoltam újra előveszem a jó öreg römertopfomat és így biztosan puhára sül majd benne a hús. Hogy szaftos is és ízes is legyen tegnap este bepácoltam, ma pedig megtömködtem mindenféle magyaros finomsággal: kolbásszal, szalonnával, sajttal és hagymával. Mind a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.

Elkészítési idő: 150 perc
Pácolás: 8 óra / 480 perc

Zsebes karaj

Hozzávalók:

  • 1,5 kg csont nélküli karaj egyben
  • 10 dkg szeletelt bacon szalonna
  • 1 húsleveskocka
  • 20 dkg trappista sajt
  • 1 szál kolbász
  • 1 vöröshagyma
  • 1 piros kaliforniai paprika

pác:

  • olaj
  • magyaros sültek fűszerkeveréke
  • vegeta
  • őrölt bors
  • pirospaprika


 Elkészítése:


1.  A karajt 1-1,5 centinként bevagdossuk úgy, hogy az alja egyben maradjon.
Az olajból és a fűszerekből pácot készítünk, mindenütt jól bekenegetjük vele a húst, főleg a zsebecskéket, becsavarjuk alufóliába, légmentesen lezárjuk és éjszakára a hűtőbe tesszük érlelődni.




2.  Másnap a zsebecskékbe vastagabbra szelt sajtot, bacon szalonnát, kolbász karikákat és vöröshagyma szeleteket rakosgatunk, majd az egészet beletesszük az előzőleg 1/2 óráig hideg vízben áztatott römertopfba
.








3.  A tetejét még csíkokra vágott kaliforniai paprikával kirakosgatjuk, aláöntünk 2 dl vizet, melyben feloldunk 1 húsleveskockát. Hideg sütőbe tesszük, folyamatosan emeljük a hőfokot és kb 2 óra hosszat sütjük.





4.  Mikor a hús puha, levesszük a römertopf tetejét és pirosra sütjük. A húst ferdén szeletelve, a saját szaftjával meglocsolva, krumplipürével tálaljuk.






2011. március 22., kedd

Joghurtos cukkini



A múlt heti töltött cukkini elkészítésekor kimaradt két szép zsenge cukkini, ami azóta a hűtőben várta a sorsát. Sokáig nem szoktam tartogatni, mert sokat veszít a frissességéből. Az utóbbi napok húsos fogásai után úgy éreztük jól esne egy kis húsmentes étrend, így ennek jegyében készült ez az igazán könnyű és ízletes "szendvicskrém". Mi forró pirítósra kentük, de el tudom képzelni sült vagy grillezett húsok mellé köretnek is.

Elkészítési idő: 30 perc

Joghurtos cukkini

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb cukkini
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 dl joghurt
  • 1 ek majonéz
  • citromlé
  • bors
  • csípős paprika

Elkészítése:

  1. A cukkinik végeit levágjuk, megmossuk, leszárítjuk és kisebb kockákra vágjuk.
  2. Az apróra vágott vöröshagymát megpároljuk az olívaolajon, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, hozzáadjuk a cukkinit, sózzuk, borsozzuk.
  3. Ha megpuhult, meglocsoljuk a citromlével és teljesen kihűtjük.
  4. Közben a joghurtot kikeverjük a zúzott fokhagymával, majonézzel, sóval, kevés cukorral, borssal, pirospaprikával.
  5. A mártást ráöntjük a kihűlt cukkinire, elkeverjük, hűtőben jól behűtjük.
  6. Forró pirítóssal tálaljuk.








Ügyfélszolgálatosok vidám percei...



Megtörtént esetek....


* hibabejelentő:* Forint vagy deviza alapú hitel érdekelné?
* ügyfél:* A forint alakú, az milyen?


hb: Raiffeisen Direkt, jó napot kívánok, XY vagyok, miben segíthetek?
üf: (Mondja a párjának) Te ez egy automata már megint.
hb: Nem vagyok automata, miben segíthetek?
üf: Kérdezett az automata, most mit csináljak?

hb: Kérem betűzze le a nevét úgy, hogy keresztneveket rendel hozzá.
üf: Jó, akkor "p", mint postás.

üf: Meg tudná nekem mondani, hogy mennyi a ph-értéke a hitelnek?

üf: Egy előzetes hitelbírságolást szeretnék kérni
üf: Voltam itt a Ráfázán banknál és azt mondták a báró listán
vagyok, vagy micsoda.

hb: Nevét hadd kérjem.
üf: Betűzöm a nevem, mert kicsit raccsolok...j, mint jóka

hb: Melyik banknál vezeti folyószámláját?
üf: Azt hiszem a Media Marktnál van, ha van ilyen bank...

üf: Ezen a házon holtig tartó élvezet van!

hb: Állandó lakhelyének tulajdonosa, résztulajdonosa, bérlője, vagy
családtagja?
üf: Hát az az igazság, hogy én ilyen megtűrt személy vagyok.

üf: Érdekelne az a reklámból, az a kölcsön... a Tipi-topi.

üf: Svájci bank alapon szeretnék kölcsönt

hb: Ön választhat, hogy HUF, EUR vagy CHF alapon...
üf: Azt a franciásat kérném.

üf: Én svájci bankban kértem a kölcsönt,ez azt jelenti, hogy svájci
bankban kell majd befizetni is?

üf: A Ráfáz bankos kártyámat elnyelte a terminátor!!!!
(később visszatelefonál)
hb: Raiffeisen Direkt, jó napot kívánok...
üf: Halló! Én vagyok megint, már működik a terminátor!

_______________________

*Vodafone hívások:*

- Milyen ISDN végberendezése van?
- Nézze, én egy 23 éves szőke nő vagyok, tőlem ilyet ne várjon.

- Itt alul megjelent két emberke ikonban...
- Igen az az MSN Messenger, az Outlook Express indítja el magától..
- Tőlem????

- A megjelenítendő névhez mit írjak?
- A nevét...
- Amit a Matáv adott nekem?
- Nem... amit a szülei adtak magának...

- Jó napot kívánok! Mennyibe kerül egyfül-orr-gége szett a Nokiámhoz?

- Kérem, akkor vegyen elő egy papírt és ceruzát, és akkor lediktálom
Önnek...

- Kisfiam, hozd ide... Nem, ne a tollat, a bácsi ceruzát mondott...

- Vettem egy telefont 2 éves hűségnyilatkozattal, de sajnos a
hűségem tovább tartott, mint a készülék...

- Le szeretném tiltani az előfizetésemet!
- Ellopták, vagy eltűnt?
- Hát, az úgy történt, hogy a telefon beleesett a mosdóba, mivel
vizes lett kivettem belőle a kártyát, szétszedtem a telefont, és
kiraktam az erkélyre száradni. Ezután a kártyát lefújta a szél, és
most ezért szeretném letiltani.

- Kűggyön má' nekem csörgődallamot!

- Van egy új 3210-esem, a feleségemnek pedig egy féléves 3210-ese.
Nem találom a töltőm, használhatom a feleségemét?

- Jó napot kívánok, XY vagyok. Miben segíthetek?
- A csengőhangom állítsa hangosabbra!

- Milyen típusú készüléke van?
- mocarella százhatvanas!

- Itt pecázgatunk a haverokkal, és mindegyik megkapja az SMS-t, csak
én nem. Lehet, hogy amiatt, mert én árnyékban ülök...?

- Problémám van a készülékkel, stb...
- Milyen típusú készüléke van?
- Hát Vodafone!
- Értem, de a készülék típusára, pl. Motorola, Ericcson, Nokia..?
- Mondtam, hogy Vodafone! Különben nem magukat hívtam volna.

- Telefonszám után tudakozódnék! Sajnos csak vezetéknevet tudok:
Kis, egy s-sel...

- És Önök ott bent a központban figyelik, hogy mikor jár le a kártyám?

- Vodafone ügyfélszolgálat, jó napot kívánok, miben segíthetek?
- Maga nem az automata?
- Mit gondol?
-... Igen!

- Jó napot, én egy Vidamaxot akarnák főtőteni, de valami keresztet
is kér, ami nincs rajta a kártyán, csak a sok szám...
- A kettős kereszt billentyűt kell megnyomni, ami a telefonján van...
- Jaaaa.... de melyik? Ez a hópehely vagy a létra?

- Hallo!
- Parancsoljon!
- Haalooo!
- Én hallom!
 HAAAALLoooooooooo!
- Hall engem?
- Na végre! Kiírja ez a telefon, hogy borítékom van. Mit csináljak?
- Olvassa el, hogy miről szól!
- Nem szól ez semmit, csak ott figyel...

- Jó estét, valami gond van a telefonommal, nem tudok SMS-t küldeni,
pedig fontos lenne...
- Jelenleg karbantartás van a központban,ezért nem működik ez a
szolgáltatás.
- Aha... akkor nem tudna a nevemben elküldeni egy sürgős SMS-t?
Én itt vagyok az Árpád-híd budai hídfőjénél, a barátnőm meg a
túloldalon a pesti hídfőnél, és üzenni kéne neki, hogy jöjjön át,
mert itt várom!
- Sajnos én sem tudok üzenni, de miért nem próbálja meg felhívni..?
- ..... ja jó ... tényleg....! Köszönöm a segítséget!

- Á, maga az? Három hónapja beszéltünk, emlékszik?

- Milyen telefonja van?
- Nokia.
- És azon belül?
- Ericsson 318-as.

- Töröltem a hívásátirányítást a kóddal, de nem jó!
- Milyen kóddal?
- Rácsos linzer, rácsos linzer, 002, rácsos linzer és a küldés gomb.






2011. március 21., hétfő

Sajtos burgonya sonkakalodában




Elkészítési idő: 45 perc

Sajtos burgonya sonkakalodában

Hozzávalók:

  • 4 nagyobb burgonya
  • 20 dkg füstölt sajt
  • 4 szelet nyers sonka (helyettesíthető bacon szalonnával)
  • 2 dkg vaj
  • frissen őrölt bors
  • friss kakukkfű

Elkészítése:

  • A megmosott burgonyákat héjastól sós vízben félpuhára főzzük.
  • Meghámozzuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
  • Mindegyiket vízszintesen 3 részre vágjuk.
  • A szeletek közé füstölt sajtot teszünk, közben a burgonyát sózzuk, borsozzuk.
  • Végül rátekerjük a sonkaszeleteket, fogpiszkálóval rögzítjük, tetejükre 1-1 ágacska kakukkfüvet teszünk.
  • Kivajazott tepsibe rakjuk és előmelegített sütőben 220 C-on 10 perc alatt megsütjük.







2011. március 20., vasárnap

Saláta mozzarellával és avokádóval




Holnap már hivatalosan is itt van a tavasz első napja és mi egyre inkább vágyódunk a friss, könnyed saláták után. Vendégségben, Ildikó barátnőmnél kóstoltam ezt a salátát először, azóta is nagy kedvencem. Csupán pár percet vesz igénybe az elkészítése, de tökéletes az ízharmóniája. Könnyű, tápláló salátavacsora.


Elkészítési idő: 10 perc


Hozzávalók:

  • készen kapható salátakeverék
  • mozzarella
  • paradicsom
  • érett avokádó
  • csemege karaj vagy sonka
  • bors
  • extra szűz olívaolaj
  • balzsamecet


Elkészítése:

  1. A tányér szélén elrendezzük a karaj vagy sonkaszeleteket.
  2. A salátakeveréket megöntözzük egy kevés olívaolajjal és balzsamecettel, a tányér közepére halmozzuk.
  3. A lecsepegtetett mozzarella tetején két mélyebb vágást készítünk, sózzuk, borsozzuk, majd a nyílásokba avokádószeleteket illesztünk.
  4. A salátára néhány félbevágott, sózott koktélparadicsomot teszünk.
  5. Végül a mozzarellára még egy kis olívaolajat spriccelünk.







MEGHALT KNUT



kép

Tegnap délután váratlanul elhunyt a berlini állatkert híres jegesmedvéje: KNUT. Születésekor anyja eltaszította magától, mindenki aggódott a kis bocs sorsáért. Szerte a világon rajongtak érte, nagyon sok látogatója volt. 2008-ban váratlanul meghalt a gondozója, aki felnevelte őt, ez Knutot nagyon megviselte. Alig 4 
évet élt.

Knut volt a legédesebb jegesmedve. Nyugodjon békében!















2011. március 19., szombat

Sörben sült csülök römertopfban




Nagyon szeretjük a csülköt, ennek ellenére ritkán adódik alkalom a sütésére , mert a jó csülök elkészítéséhez bizony idő kell. Kemencében sütve lenne az igazi, de hát kemence hiányában marad a sütő. Volt idő, mikor kuktában előfőztem és utána megsütöttem, de nem volt az igazi, az íze gyakran kifőtt belőle. Mióta van cseréptálam csak is abban készítem, mert a römertopf tökéletesen alkalmas arra, hogy megőrizze az ízeket. Sok tennivaló nincs vele, a munka nagy részét a sütő, no meg a cseréptál végzi. Az ízletes végeredménnyel pedig tökéletesen elégedett voltam: a csontról finoman leomló szaftos hús, piros -ropogósra sütött kéregben. Mennyei volt.

Elkészítési idő: 240 perc

Sörben sült csülök

Hozzávalók:

  • 1,5 kg-os nyers hátsó csülök
  • 0,5 liter sör
  • 1,5 kg burgonya
  • 2 vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • őrölt kömény

Elkészítése:

  1. A römertopfot fedelével együtt 1/2 órára hideg vízbe áztatjuk.
  2. A csülköt megmossuk, megszárítjuk és egy éles késsel átlósan beirdaljuk a bőrét.
  3. 1,5 dl olajba belenyomjuk a fokhagymát, pici sót, őrölt borsot és köményt teszünk hozzá, ecsettel megkenegetjük vele mindenhol a csülköt, hagyjuk, hogy a beirdalt részekbe is jól bele folyjon a fűszeres olaj. Ezután minden oldalát körös-körül alaposan megsózzuk. Kicsit állni hagyjuk, hogy jól átjárják a fűszerek.
  4. Beletesszük a römertopfba, aláöntjük a sört és hideg sütőbe toljuk. Fokozatosan emeljük a hőmérsékletet, hogy az agyagedény nehogy szétrepedjen.
  5. Kb 3 óra a sütési idő, ezalatt a csülköt többször meglocsoljuk a sörös-zsíros szafttal, amely sütés közben kiolvad a csülök bőréből és egyszer meg is fordítjuk, hogy minden oldala szép pirosra tudjon sülni.
  6. Befejezés előtt kb. fél órával az edény fedelét levesszük, elforraljuk a sörös szaft nagy részét.
  7. A nyers burgonyákat karikára vágjuk, sózzuk, hozzákeverjük a fél karikákra vágott vöröshagymát és a csülök köré halmozzuk a tálban, összeforgatva a maradék fűszeres szafttal. Fedő alatt tovább sütjük.
  8. Amikor a burgonya is megpuhult, a sütőt grill fokozatra állítjuk és ropogós pirosra megsütjük a csülök bőrét.







2011. március 18., péntek

Újra díjat kaptam







Ma újra díjat, kaptam Edótól, akinek imádom a receptjeit, az erdélyi konyha pedig amúgy is nagyon közel áll a szívemhez. Örülök hogy szereti a blogomat, hisz a 10 kedvence közé sorolt engem is. Ezúton is köszönöm neki.

A szabályzat nagyon egyszerű, bejegyzést kell írni a díjról, meg kell köszönni és be kell linkelni a küldőjének a nevét, valamint tovább kell adom 10 kedvenc blogom írójának.

Nagyon sok kedvenc blogom van, így nem volt könnyű a választás. Most azoknak adnám tovább a díjakat, akiknek nagyon szeretem a receptjeit, akiknek az oldalán egy kicsit többet szoktam időzni, mert jó nézegetni a képeiket, olvasgatni az írásaikat vagy csak jó kikapcsolódni náluk egy fárasztó nap után.

Ha valaki már megkapta a díjat, az fogadja most szeretettel tőlem is.

A díjazottjaim:


Hajnalka, mert egyre csodásabb a blogja és fantasztikusak a receptjei,

Viki, aki kifogyhatatlan az ötletekből és imádom a stílusát,

Andi, aki mindig elkápráztat a jobbnál-jobb süteményeivel,

Yasmine, akinek csodás mézeskalácsai mindig ámulatba ejtenek,

Tücsök Bogár, akinek csak nemrég fedeztem fel a blogját, de nagyon szeretek nála időzni,

Bianka, aki kis konyhájában naponta nagy dolgokat alkot és mindig van egy kedves kommentje számomra,

Latsia, akinek legszívesebben az összes ételét végigkóstolnám,

Mézigörl, aki rettenetesen kreatív és fantasztikusak a fotói,

Jade, akinek a blogja csupa derű, mosoly és napsütés, és a leghíresebb cukrászdák is megirigyelhetnék a süteményeit,

Citromhab, akihez mindig jó betérni és sok jó ötletet találok nála.         





2011. március 17., csütörtök

Tiramisu



Az olaszok örök és megunhatatlan közkedvelt klasszikus desszertje. Az olasz gasztronómia sok remek ízt, ételt adott a világnak. Első gondolatra általában a különféle spagetti, pizza, lasagne, rizottó receptek és az isteni pesto-s tészták jutnak az eszünkbe. Másodikra pedig a zseniális lehelet könnyű, kifinomult desszertjeik: a panna cotta, a zabaione és a ...  t i r a m i s u. Az elnevezése azt jelenti: dobj fel! És valóban, a délutáni sziesztázás során elfogyasztva az alkohol tartalma jobb kedvre hangolja, feldobja az embert. Sajnos nem egy olcsó desszert, de az alapanyagot nem érdemes kispórolni, vagy helyettesíteni mással. A végeredmény nem lesz ugyanaz, nem lesz minőségi. Szerintem mascarpone nélkül nincs "igazi" tiramisu. Én a tojást sem szoktam kihagyni belőle, kell a desszert krémesen lágy állagához. De mindig - főleg nyáron - salmonella ellen kezeltet teszek bele, így nincs mitől tartani. Ezerféle változata létezik, de az a jó benne, hogy a készítése során végletekig szárnyalhat a fantáziánk. Egyszóval ez egy isteni, játszi könnyedséggel elkészíthető divatos desszert.

Elkészítési idő: 30 perc

Tiramisu

Hozzávalók:

  • 25 dkg mascarpone
  • 3 tojás
  • 3 ek cukor
  • 2 dl erős feketekávé
  • 2 dl tej
  • 1 vaníliáscukor
  • 1 csomag babapiskóta (Savoiardi)
  • amaretto (mandulalikőr) vagy rum
  • cukrozatlan kakaópor

Elkészítése:

  1. A lefőzött, kihűtött kávét elkeverjük a tejjel, egy kevés cukorral, ízlés szerint amaretto-val vagy rummal ízesítjük.
  2. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját 2 evőkanál cukorral és a vaníliáscukorral habosra keverjük a robotgéppel. Hozzáadjuk a mascarponét és az amaretto-t, habos krémmé keverjük.
  3. A tojásfehérjét 1 evőkanál cukorral kemény habbá verjük és fakanállal óvatosan a krémhez forgatjuk.
  4. A babapiskótákat egy pillanatra a tejeskávéba mártjuk ( nem szabad eláztatni! ) és egy üvegtál alját kirakjuk vele egy sorban. A piskótákra egy réteg krémet simítunk, addig folytatjuk a rétegezést, míg a tál megtelik. A tetejére krém kerüljön.
  5. A tiramisut néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy az ízei összebarátkozzanak.
  6. Közvetlenül tálalás előtt a tetejét meghintjük kakaóporral.







2011. március 16., szerda

Hússal töltött cukkini




Tudom, még nincs szezonja a cukkininek, de nagyon szép zsenge példányokat sikerült vennem a piacon. Rántva, párolva, grillezve, palacsintatésztába keverve is nagyon szeretjük, de most arra gondoltam, hogy nem faxnizok a körettel, hanem egy önmagában is laktató változatot készítek belőle. Darált húsos-gombás raguval töltöttem meg, de az alapragu még zöldségek vagy sajtok hozzáadásával tovább variálható. Ahogy sült a sütőben, finom illatok terjengtek, ezzel a fogással kicsit sikerült a konyhámba csalogatni a nyár finom illatát.

Elkészítési idő: 60 perc

Hússal töltött cukkini

Hozzávalók:


  • 2 zsenge cukkini
  • 1 vöröshagyma
  • 30 dkg darált hús (csirke vagy pulyka)
  • 20 dkg gomba
  • 1 tyúkhúsleves kocka
  • 2 dl habtejszín
  • 2 paradicsom
  • petrezselyem
  • reszelt sajt
  • őrölt bors
  • olaj

Elkészítése:


  1. A cukkiniket megmossuk, szárazra töröljük, kettévágjuk és a belsejüket karalábévájóval kikapargatjuk.
  2. Az apróra vágott vöröshagymát kevés olajon megpároljuk, rátesszük a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt zsírjára sütjük.
  3. Hozzáadjuk a darált húst, fehéredésig sütjük, felöntjük kevés vízzel, hozzádobjuk a húsleveskockát, félig megfőzzük, majd a cukkinik kikapargatott belsejét és a finomra vágott petrezselymet is hozzáadjuk, sózzuk.
  4. Amikor megfőtt, kevés liszttel meghintjük, ráöntjük a tejszínt. Addig főzzük, míg kicsit besűrűsödik.
  5. A cukkiniket megtöltjük a húsos masszával, paradicsomszeleteket teszünk rá.
  6. Reszelt sajttal bőven megszórjuk, kevés vizet öntünk alá és forró sütőben megsütjük.
  7. Forrón tálaljuk.












2011. március 15., kedd

PIF játék





Katánál jelentkeztem erre a a játékra.


A játékszabályoknak megfelelően én is játszani hívom a vállakozó kedvű blogtársaimat.


A szabályok a következők:A szabályok a következők:

1. Bárki játszhat, akinek blogja van.

2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, melyet én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.

3. A "nyertesek" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukban és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)


Az ajándék egyenlőre még legyen meglepetés, de nálam biztosan nem kell rá várni 365 napot.







HIDEGTÁL - franciasaláta, kaszinótojás, tormás sonkatekercs

 


Ünnepekre, névnapokra, családi eseményekre szeretek hidegtálat készíteni, mert nem csak rettentően mutatós, de praktikus is. Előző nap már elkészíthető és másnap a vendégek elismerő pillantásai mellett csak be kell érte gyűjteni a dicséretet. Most ez a tál a hosszú hétvégére készült, reggelire, vacsorára eszegettük. Aki még nem próbálta, annak a közelgő Húsvét tökéletes alkalom arra, hogy elkészítse.

Elkészítési idő: 120 perc


Hidegtál

Hozzávalók:

Franciasaláta:
  • 3 sárgarépa
  • 2 fehérrépa
  • 20 dkg zöldborsó
  • 2 közepes burgonya
  • 2 közepes savanykás alma
  • 3-4 közepes ecetes uborka
Kaszinótojás:
  • 5 főtt tojás
  • tartármártás
  • petrezselyem
Tormás sonkatekercs:
  • 20 dkg gépsonka
  • besamelmártás
  • őrölt bors
  • pici cukor
  • ecetes torma
díszítés:
  • 1 kígyóuborka
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • petrezselyem

FRANCIASALÁTA:

  1. Azzal kezdjük az egész műveletet, hogy 3 tojásból sűrű majonézt készítünk, amit összekeverünk 1 dl tejföllel, ízesítjük mustárral, cukorral, őrölt borssal, pici sóval és citromlével. ( =  tartármártás)
  2. A sárgarépát, fehérrépát kis kockákra vágjuk és enyhén sós forrásban lévő vízben megfőzzük. (Vigyázzunk, ne főzzük szét!). Szűrőkanál segítségével egy mély tálba szedjük a megfőtt répakockákat, majd a vízbe szórjuk a borsót. Ha az is megfőtt kiszedjük és a burgonyákat is megfőzzük a vízben.
  3. Ha a zöldségek kihűltek, hozzákockázzuk a főtt burgonyát, az almát és az uborkát, majd leöntjük a tartármártás 2/3-ad részével, alaposan összekeverjük. (A maradék 1/3-ad tartár a kaszinótojáshoz kell majd)
  4. Egy szép üvegtálra elrendezzük a salátát.

KASZINÓTOJÁS:

  1. A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, félbevágjuk, majd a sárgájukat kikaparjuk, sózzuk, borsozzuk és annyi tartárt adunk hozzá, hogy krémes állagú legyen, az apróra vágott petrezselymet hozzáadva habosra keverjük.
  2. A tojáskrémet visszatöltjük a tojásfehérjék üregébe és a töltött felükkel lefelé a franciasalátára rakosgatjuk őket, majd a maradék 1/3-ad tartármártást vékony sugárban rájuk csorgatjuk, úgy, hogy mindenütt befedje.

SONKATEKERCS:

  1. Besamel mártást készítünk: 2 dkg vajon megpirítunk 2 evőkanál lisztet, felengedjük 2 dl hideg tejjel és állandóan kevergetve sűrű mártássá forraljuk. Ha kihűlt ízlés szerinti mennyiségben hozzákeverjük az ecetes tormát, picit cukrozzuk, sózzuk és borsozzuk.
  2. Az ízesített besamellel megtöltjük a sonkaszeleteket, felgöngyöljük roládnak, a tálra rakjuk.
  3. A maradék krémet habzsákba tesszük, a sonkatekercs végeit és tetejét megdíszítjük vele.





2011. március 13., vasárnap

Kínai sült banán




A kínai éttermek kedvenc desszertje. Nagyon gyors és nagyon finom. Igaz, nem diétás, de a csípős leves és az édes-savanyú csirke után nagyon jól tud esni. A belseje omlós, a külseje finom ropogós. Ahogy sült, már ettük is, alig bírtuk abbahagyni.

Elkészítési idő: 20 perc

Kínai sült banán

Hozzávalók:

  • 6 db nem túl érett banán
  • 15 dkg rizsliszt (vagy búzaliszt)
  • 7,5 dkg keményítő
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 10 dkg cukor
  • 3 ek szezámmag
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1/2 tk só
  • kb 1,5-2 dl víz


Elkészítése:

  1. Először a száraz anyagokat keverjük össze, vagyis a lisztet, keményítőt, kókuszt, szezámmagot, cukrot, szódabikarbónát és a sót.
  2. Hozzáadunk annyi vizet, hogy palacsinta sűrűségű masszát kapjunk.
  3. A meghámozott banánokat megfelezzük, majd vízszintesen is félbevágjuk, beleforgatjuk a masszába és bő, forró olajban megsütjük.
  4. Forrón, hideg vaníliafagyival tálaljuk.





2011. március 8., kedd

Nőnap




kép: innen


Nőnap alkalmából szeretettel küldöm ezt a szép csokrot minden kedves látogatómnak, bloggerinának és hölgy ismerősömnek. Szeretetteljes, virágesős, napsütéses szép napot kívánok! 








Kínai édes-savanyú csirke







És ahogy tegnap ígértem ezzel az étellel folytatódik a kínai ízek fenséges kavalkádja. Talán a legismertebb és legközkedveltebb csirkeétel. Különleges ízvilágával engem mindig elvarázsol. De hogy a desszert se hiányozzon, legközelebb a kihagyhatatlan sült banán receptjével jelentkezem.

Elkészítési idő: 30 perc

Kínai édes-savanyú csirke

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb csirkemellfilé
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1-1 sárga és piros kaliforniai paprika
  • 1 friss ananász vagy 1 darabolt ananászkonzerv
  • 3 ek. ketchup
  • 2 ek. rizsecet (esetleg fehérborecet)
  • 2 ek. worcestershire szósz
  • 2 ek. szójaszósz
  • 3 ek. cukor
  • 1 tojás
  • keményítő
  • olaj

Elkészítése:

  1. Először mindent előkészítünk, hogy az alapanyagok kéznél legyenek, mert a wokba folyamatosan adagoljuk majd őket.
  2. A hagymát nem túl vékonyan szálasra vágjuk, a csirkehúst és a paprikákat vékonyan felcsíkozzuk.
  3. A ketchupot, az ecetet, a worcestershire szószt és a szójamártást a cukorral egy tálkában összekeverjük.
  4. Az ananászról leöntjük a levet és jól lecsöpögtetjük, ha friss, akkor a húsát kis kockákra vágjuk.
  5. Miután túl vagyunk az előkészítésen hozzálátunk az elkészítéshez:
  6. A tojást felverjük, hozzáadunk egy kis vizet, sót és cukrot, beleforgatjuk a felcsíkozott húst, majd meghintjük 2 evőkanál keményítővel.
  7. Felforrósítjuk a wokot és kevés olajat öntünk bele, beledobjuk a húst és állandóan kevergetve körös-körül megpirítjuk, majd kiszedjük és félretesszük.
  8. A wokba még egy kis olajat öntünk, beleszórjuk a hagymát, majd a paprikákat és az ananászt, kis ideig együtt sütjük, míg a paprika ress-ropogósra nem pirul, majd kiszedjük mindezt a hús mellé.
  9. A wokba beleöntjük a ketchupos mártást és felforraljuk.
  10. Közben 1 evőkanál keményítőt simára keverünk 2,5 dl vízzel és a mártáshoz adjuk, ezzel is felforraljuk. 
  11. Visszatesszük a húst és a zöldségeket, összeforgatva összemelegítjük.
  12. Rizzsel, forrón tálaljuk.









2011. március 7., hétfő

Kínai csípős-savanyú leves



Az elmúlt hetek magyaros ételei után úgy döntöttem, hogy egy kicsit a nemzetközi konyha vizeire evezek. Kínai menüsort terveztem a hétvégére és mivel ez a kedvenc kínai levesem, így ebből egy jó nagy adagot főztem, nehogy még később hiányérzetem legyen. Egyáltalán nem olyan bonyolult az elkészítése, mint azt az ember elsőre gondolná. Tele van csupa egészséges dologgal és még tápláló is. Ízében sem marad el a kínai büfék, éttermek kínálatától. Holnap az édes-savanyú csirkével folytatom.

Elkészítési idő: 30 perc

Kínai csípős-savanyú leves

Hozzávalók:

  • 1,5 liter csirkehúsleves (kockából is jó)
  • 20 dkg csirkemellfilé
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dkg bambuszrügy (konzerv)
  • 2 dkg szárított gomba (fafül vagy shiitake)
  • 2 sárgarépa
  • arasznyi póréhagyma
  • 1,5 ek. szójaszósz
  • chiliszósz
  • 1-2 ek fehérborecet (vagy rizsecet)
  • 1 ek étkezési keményítő
  • pici cukor
  • 2 tojás


Elkészítése:


  1. A szárított gombát 1-2 órára meleg (de nem forró) vízbe áztatjuk.
  2. A zúzott fokhagymát 1 evőkanál olajon a chili szósszal (Erős Pista is jó) rövid ideig pirítjuk, majd felöntjük a húslevessel, beletesszük a felcsíkozott gombát (nekem most fafül volt itthon) és félpuhára főzzük, majd a csirkehúst is megfőzzük a levesben.
  3. A répát és a póréhagymát gyufaszál méretűre (julienre) vágjuk, beletesszük a levesbe. 
  4. Kis lángon főzzük és vigyázunk, hogy a zöldségek ne főjenek túl, hanem ropogósak maradjanak.
  5. A bambuszrügyet is hozzáadjuk, pár percet ezzel is főzzük.
  6. Közben a keményítőt csomómentesre keverjük a szójaszósszal, chili szósszal, borecettel és egy kevés vízzel, a leveshez adjuk.
  7. A tojásokat felverjük és vékony sugárban öntjük a levesbe, közben állandóan kevergetjük, hogy a tojás szép szálas legyen.
  8. Ha kész megkóstoljuk, pici cukorral szelídítünk az ízén, ha kell még sózzuk vagy savanyítjuk. Forrón tálaljuk.






2011. március 5., szombat

Görög rakott krumpli




Nemrégiben kellemes meglepetésben volt részem. Egy kedves e-mail-ben megkeresett a kecskeméti Fűszeráruház cégvezetője és felajánlott egy általam kiválasztott fűszercsomagot. Én a görög fűszercsomagot választottam, hiszen nagyom szeretem a görög konyhát. Amint megérkezett rögtön ki is próbáltam, így készült ez a finom egytálétel. Ez semmiben sem hasonlít a mi remek rakott krumplinkra, egész más ízvilágot képvisel. Egyébként a fűszeráruházban a mi magyaros fűszereink mellett megtalálhatók az összes nagy nemzetközi konyhák különleges fűszerei és olajai is, tehát szinte bármi beszerezhető náluk. Megújuló receptekkel és árukészlettel várnak minden látogatót.

Elkészítési idő:  90 perc

Görög rakott krumpli

Hozzávalók:


  • 1 kg burgonya
  • 30 dkg darált sertéscomb
  • 5 dl főzőtejszín
  • 1,5 dl tej
  • 20 dkg feta sajt
  • kevés liszt
  • 1-1 db piros és sárga kaliforniai paprika
  • pár szem fekete magozott olajbogyó
  • görög fűszerkeverék
  • bors
  • pirospaprika
  • friss rozmaring


Elkészítése:


  1. A burgonyát héjában megfőzzük.
  2. A darált húst kevés olajon megpirítjuk, közben fűszerezzük sóval, borssal, pirospaprikával és görög fűszerkeverékkel.
  3. Kevés liszttel meghintjük, majd a tejet és a tejszínt is ráöntjük, összeforraljuk a hússal, megvárjuk, míg besűrűsödik.
  4. Egy sütőtálat kivajazunk, az aljára terítjük a meghámozott, felkarikázott főtt burgonyát.
  5. Ráöntjük a húsos masszát.
  6. A tetején elmorzsoljuk a feta sajtot és szépen kirakosgatjuk a színes paprikacsíkokkal.
  7. 180 C-on kb. 50 percig sütjük.
  8. Tálalásnál olajbogyóval és friss rozmaringgal díszítjük.






2011. március 4., péntek

Részeges bojtárleves



Elkészítési idő: 45 perc

Részeges bojtárleves

Hozzávalók:

  • 25 dkg sertéshús (comb vagy lapocka)
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 1 dl tejföl
  • 2 dl fehérbor
  • 2 ek tarhonya
  • 1 ek zsír
  • 1 ek liszt
  • pirospaprika

Elkészítése:

  1. Az apróra vágott vöröshagymát a zsíron üvegesre pároljuk, megszórjuk a pirospaprikával, hozzáadjuk az apróra vágott húst. Megsózzuk és kevés vizet öntve alá, lefedve, kis lángon majdnem puhára pároljuk.
  2. Meghintjük liszttel, felengedjük vízzel, hozzáadjuk a tarhonyát és együtt puhára főzzük.
  3. Végül a levesbe öntjük a fehérbort, meg a tejfölt, még egyszer felforraljuk, melegen tálaljuk.




2011. március 1., kedd

"Pokol tüze" pizza



Pizza, pizza, pizza...  Mint tudjuk, ennek a finomságnak az elkészítéséhez legjobban az olaszok értenek, de még ma sem szívesen árulják el titkos receptjeiket.Bár kicsit időigényes, de egyszerű elkészíteni, a végeredményt tekintve pedig igazán megéri rászánni a készítésével töltött időt. Van aki a vékony, ropogós tésztájú változatot kedveli és vannak, akik a vastagabb tészta iránt rajonganak. Mi inkább az első változatot kedveljük, de azt hiszem igazán vékony tésztát csak kemencében lehet sütni, mivel hirtelen és nagy hőfok szükségeltetik hozzá, hogy jó ropogósra süljön. Bevallom én még sosem rendeltem házhoz pizzát. Jártomban-keltemben persze előfordult, hogy megkóstoltam, de valahogy mindig csalódás lett a vége. Általában keletlen vagy elázott volt a tészta, a szósz legtöbbször kellemetlenül savanyúnak bizonyult, a feltétet meg nagyítóval kellett keresgélni rajta. Ez az alaprecept nálam jól bevált, évek óta ezt használom. Még gimnáziumi éveim alatt kaptam az olasz tanárnőmtől, aki sokáig a napfényes Itáliában élt. Mivel szeretjük a csípős ízeket, így nálam a pizzák esetében is elképzelhetetlen, hogy előbb-utóbb ne alkossak valami igazán "ütős"-t. Tényleg pokolian tüzesre sikerült.

Elkészítési idő: 70 perc

"Pokol tüze" pizza

Hozzávalók:

pizza tészta:
  • 40 dkg (pizza) liszt
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 1 - 1,5 dl langyos víz
  • 4 ek. olívaolaj
  • 1 tk. só
pizza szósz:
  • 1 vöröshagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 1 doboz chilis pizzaparadicsom-konzerv (vagy konzerv + chili szósz)
  • frissen őrölt bors
  • oreganó
  • bazsalikom
feltét:
  • 10 dkg pokol tüze szalámi vagy valamilyen csípős szalámi
  • kockázott bacon szalonna
  • csípős pepperóni paprika
  • pizza sajt ( ami már lereszelve kapható)

Elkészítése:

  1. A lisztet mikróban langyosra melegítjük, majd egy nagy tálba átszitáljuk, így a tésztája könnyű állagú lesz és gyorsabban kezd el kelni, belekeverjük a sót.
  2. Az élesztőt langyos(!) cukros tejbe morzsoljuk és felfuttatjuk, majd a liszthez öntjük. Hozzáadjuk az olajat és annyi langyos vizet, hogy kelt tészta állagú legyen.
  3. A kézi robotgép dagasztó spiráljával 6-8 perc alatt hólyagosan simára keverjük.
  4. Cipót formázunk belőle, kevés liszttel megszórjuk és letakarva meleg helyen kb 30 perc alatt a duplájára kelesztjük.
  5. Közben elkészítjük a szószt: kevés olajon az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk, majd belenyomjuk a fokhagymát, ráöntjük a paradicsomkonzervet, fűszerezzük sóval, frissen őrölt borssal, oregánoval és bazsalikommal.
  6. Addig főzzük míg a paradicsom szétfő és a szósz besűrűsödik.
  7. Ha a tészta megkelt, lisztezett deszkán kicsit átgyúrjuk, majd megfelezzük.
  8. 2 kerek pizza lesz belőle a lyukas aljú kerek pizzaformában sütve.
  9. A pizzasütő formát kiolajozzuk és belenyomkodjuk a tésztát úgy, hogy a közepe vékonyabb, a szélei pedig kicsit vastagabbak legyenek. Néhány percet még hagyjuk kelni.
  10. Megkenjük a pizzaszósszal és rárakjuk a feltétet, megszórjuk a sajttal és forró sütőben sütjük, de vigyázunk, hogy a tészta ne száradjon ki. Sütőtől függően 220 C-on kb 20-25 perc kell hozzá.