2010. június 6., vasárnap

Szalontüdő zsemlegombóccal (Pájsli)













Azt hiszem ez az az étel, amit nagyon lehet szeretni vagy nagyon nem. Van aki a világ másik végére is elmenne érte és van akit már a neve hallatán is kiráz a hideg. Pedig jól elkészítve nagyon ízletes dolog. Az éttermekben már csak ritkán lehet felfedezni, régi jó kis kifőzdék, önkiszolgálók pedig már szinte sehol nincsenek. Ez az étel egyre inkább kiveszni látszik, pedig egykoron a monarchia idején a háziasszonyok szívesen készítették és tálalták fel. Nálunk nagy kedvenc, ezért ha rászánom magam, hogy nekiállok mindig nagyobb mennyiséget készítek, mert elég időigényes, viszont - tejföl nélkül - remekül bírja a fagyasztást.

Elkészítési idő: 120 perc

Szalontüdő zsemlegombóccal

Hozzávalók:

szalontüdő:

  • 1 kg sertésszív
  • 50 dkg sertéstüdő
  • 2-3 nagy vöröshagyma
  • fokhagyma
  • babérlevél
  • egész feketebors
  • pirospaprika
  • liszt
  • citrom
  • kristálycukor
  • mustár

zsemlegombóc:

  • 2 szikkadt zsemle
  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás
  • víz
  • 1 cs petrezselyem
  • 3 ek olaj
  • őrölt fekete bors

Elkészítése:

  1. A jól megmosott tüdőt és a szívet fokhagymás, babérleveles, sóval, egész borssal ízesített vízben feltesszük főni és még beledobunk 1 nagy fej egészben hagyott, megtisztított vöröshagymát is.
  2. Kb 1,5-2 órát főzzük fedő alatt, majd amikor a szív és a tüdő megpuhult, kivesszük a főzőléből, kihűtjük, hörgőktől, inaktól megtisztítjuk és vékony metéltre vágjuk.
  3. Kevés olajon 1 ek cukrot világosra pirítunk, majd néhány evőkanál lisztet hozzáadva tovább kevergetjük, beletesszük a 2 fej apróra vágott vöröshagymát, hozzányomunk 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, beledobunk 3-4 babérlevelet. 
  4. Hozzáreszeljük 1 citrom héját és pár percig tovább pirítjuk.
  5. Tűzről levéve pirospaprikával megszórjuk, vízzel vagy a főzőlével felöntve mártás sűrűségűre forraljuk.
  6. Ízesítjük sóval, mustárral, citromlével, cukorral. 
  7. Beleforgatjuk az összevágott belsőségeket és további 4-5 perc alatt jól összeforraljuk.

Zsemlegombóc:

  1. A zsemléket kisebb kockákra vágjuk, tepsibe téve sütőben aranybarnára pirítjuk.
  2. Egy nagy tálba a lisztből, tojásból, vízből nokedli tésztát készítünk, sózzuk, borsozzuk.
  3. Belekeverjük a kihűlt zsemlekockákat és a finomra vágott petrezselymet.
  4. Negyed óráig pihentetjük, majd vizes kézzel apró gombócokat formálunk a masszából.
  5. Forrásban lévő, enyhén sós vízben megfőzzük. 
  6. Kb 10-12 perc alatt főnek készre.
  7. Egy gombócot vágjunk ketté, úgy ellenőrizhetjük, hogy megfőtt-e?
  8. Előzetesen végezzünk 1-2 gombóccal próba főzést: ha a gombóc szétmállik, még egy kis liszt kell hozzá, ha meg túl kemény, akkor kevés vízzel hígítsuk.







17 megjegyzés:

  1. Ez az étek nagy kedvencem, és szívesen választom étlapról, ha van. De úgy van, ahogy írod: ritka, mint a fehér holló!

    VálaszTörlés
  2. Örülök. hogy a régi ízek újra életre kelnek és olcsó finomságok kerülhetnek az asztalra.
    Háziasszonyok éljetek a lehetőséggel!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a receptet. Most főzöm. Azt nem írtad, hogy kell megcsinálni a zsemlegombócot. Vagy én nem látom? A hozzávalók megvannak, csak az elkészítés módja nincs. Köszi előre is. Hajdrák Tímea

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tímea!

    Pótoltam a mulasztást.

    VálaszTörlés
  5. Lenne ötleted hol ehetnék szalontüdőt zsemlegombóccal?Ha van tudomásod ilyen étteremről kérlek írd meg,hol találom.Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ferenc!

      Bizonyára van még néhány étterem, ahol az étlapon szerepel a szalontüdő, csak az a kérdés, hogy jól van-e elkészítve? Mivel én házilag készítem mindig, így már nagyon régen nem is ettem étteremben. Talán kifőzdékben nagyobb valószínűséggel előfordul. Szeretnélek bátorítani, hogy készítsd el, -akár az én receptem alapján is- nem olyan nagy ördöngösség, mint ahogy elsőre annak tűnik.

      Törlés
    2. Szombathelyen járva sosem hagyom ki! A ,,Magyar Tenger" nevű étteremben istenien készítik! Pikáns csípősen,szuper jó gombóccal.De a vadasuk is mennyei! A szalontüdő épp elégséges adag és csak 1300Ft !Egy jó kis cseh sörrel leöblítve.felejthetetlen gasztronómiai élmény!

      Törlés
  6. Hello, my name is Dragos , and i like making old recepies , trying traditional food from different cuntries and regions. I've found this blog and i really realyy want to try szalountudo. please , cant you translate the recipe for me in english ( or romanian, it would be best :) )

    VálaszTörlés
  7. Holnap ki próbálom ez lessz az ebéd.Majd írok hogy milyen lett.

    VálaszTörlés
  8. Ugyan így ahogy le van írva meg csináltam, de valami borzasztó lett

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Gábor!

      Kicsit kifejtenéd, hogy mitől lett borzasztó? Az íze vagy az állaga nem volt megfelelő? Ez a blogom 3.legnépszerűbb receptje, eddig több mint 60.000-en kerestek rá. Ez egy bevált, többszörösen kipróbált, elkészített recept, a családom is nagyon szereti. Szerintem a recepttel nincs baj, csak valamit mégsem úgy csinálhattál, ahogy le van írva. Sajnálom, hogy nem sikerült, de ne add fel, talán egy másik recepttel több sikerélményed lesz!

      Törlés
    2. Nem mindenki szereti a szalontüdőt. Nekem pl. a családom egyik fele (velem együtt) imádja, a másik fele pedig meg nem enné semmi pénzért.

      Törlés
  9. Pénteken barátnőimmel fogjuk megfőzni. Imádjuk.

    VálaszTörlés
  10. Nálunk minden évben mikor disznóvágás van, ezt kell készítenem, csak és kizárólag a férjem szeteti, de szerintem ha egysuer kihagynám az v@lóok lenne... Igy minden év decemberében elkészítem és ilyenkor 3 napug csak azt eszi, mi a gyerekekkel ránézni sem bírunk.

    VálaszTörlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!