2010. június 26., szombat

Káposztás csiga




Eredetileg sajtos csigát készültem sütni a hétvégére, de a mélyhűtőben rábukkantam egy adag pirított káposztára. Ha káposztás tésztát vagy lángost csinálok, amit nem csak sajtosan - tejfölösen szeretünk, de a pirított káposztás változat is a kedvencünk, akkor mindig nagyobb mennyiséget készítek belőle és egy adag általában aranytartaléknak a hűtőben landol. Ez egy leveles tésztával készült expressz változat, de még szinte ki sem tudtam venni a sütőből már elfogyott az utolsó morzsáig.

Elkészítési idő: 80 perc

Káposztás csiga

Hozzávalók:

  • 1 közepes fejes káposzta
  • kevés olaj
  • 1 csomag Tante Fanny levelestészta
  • őrölt bors
  • őrölt kömény
  • pirospaprika
  • cukor
  • 1 tojás

Elkészítése:

  1. A káposztát megreszeljük, megsózzuk és fél órát állni hagyjuk, majd kicsavarjuk és a felforrósított olajra tesszük. Takaréklángon állandóan kevergetve megpirítjuk, a végén sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a köményt, pirospaprikát és ízlés szerint egy kevés cukrot.
  2. A leveles tésztát kivesszük a zacskóból, kitekerjük és a kihűlt káposztát egyenletesen elegyengetjük rajta.
  3. A hosszabbik oldalától indulva szorosan feltekerjük, mint a rétest és éles késsel ujjnyi vastagon felszeleteljük.
  4. Az így kapott csigákat sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük, nem túl szorosan, mert sülés közben a csigák megnőnek egy kicsit.
  5. Tetejüket felvert tojással megkenjük és 220 C-os forró sütőben 15-20 perc alatt szép pirosra megsütjük.


 


2010. június 20., vasárnap

Zöldfűszeres sajtkrémes falatok
















Nyár van, nyár... , de sajnos ebből mostanában nem sokat érzünk. Az eső csak szakadatlanul zuhog, így egyenlőre lőttek a kerti party-nak, grillezésnek. Az elmúlt években, ha vendégeket vártam egy jó kis sütögetésre vagy bográcsozásra, gyakran elkészítettem ezeket a kis falatkákat étvágycsináló gyanánt. Jó kezdet a folytatáshoz és jól csúszik rá valamilyen nemes itóka vagy egy nagy pohár fröccs. Amíg nem jön a jó idő addig a Tévé elé csempészhetjük életünk párjának a foci VB alatt. Garantálom, hogy a reklám kezdetekor megjelenik a konyhában repetáért...


Elkészítési idő: 10 perc
Pihentetés: 60-120 perc


Zöldfűszeres sajtkrémes falatok

Hozzávalók:

  • 15 dkg juhtúró
  • 10 dkg natur krémsajt
  • 10 dkg puha vaj vagy margarin
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1-1 csokor friss kapor, snidling, petrezselyem
  • olajbogyó
  • 2 csomag sós keksz
  • 1 kígyóuborka
  • néhány szem koktél paradicsom

Elkészítése:

  1. A juhtúrót egy tálba tesszük, hozzáadjuk a krémsajtot, puha margarint vagy vajat, zúzott fokhagymát, robotgéppel jó habosra kikeverjük.
  2. A zöldfűszereket apróra összevagdaljuk, túrós krémmel összekeverjük.
  3. Néhány órára a hűtőbe tesszük, hogy összeszokjanak az ízei.
  4. Tálaláskor csillagcsöves habzsák segítségével sós kekszekre nyomjuk a krémet. 
  5. Tetejükre olajbogyót, paradicsomot, friss kaprot, uborkát tehetünk díszítésnek.

TIPP: a krémet csak közvetlen tálalás előtt tegyük a kekszre, mert ha sokat áll, eláztatja azt.



2010. június 19., szombat

Joghurtban pácolt pulykamell fetás cukkinitekercsekkel



Elkészítési idő: 30 perc
Pácolás: 6-8 óra

Joghurtban pácolt pulykamell fetás cukkinitekercsekkel

Hozzávalók:

  • 50 dkg pulykamell
  • 3 dl joghurt
  • 1 nagy vöröshagyma
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 2 tk méz
  • 2 zsenge cukkini
  • 10 dkg natúr krémsajt
  • 20 dkg feta 
  • citromlé
  • bors
  • olívaolaj

Elkészítése:

  1. A pulykamellet vékony szeletekre vágjuk, enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk. 
  2. A vöröshagymát nagyon apróra vágjuk és a zúzott fokhagymával együtt belekeverjük a joghurtba, belecsorgatjuk a mézet is.
  3. A pulykaszeleteket egy zárható edénybe tesszük, ráöntjük a joghurtot, hogy mindenütt ellepje. 
  4. Legalább egy fél napra betesszük a hűtőbe, de még jobb, ha előző este készítjük el.
  5. A zsenge cukkiniket megmossuk és héjastól hosszában vékony szeletekre vágjuk. 
  6. Sózzuk, borsozzuk, majd kevés olívaolajon mindkét oldalát megsütjük. 
  7. Papírtörlőre téve a felesleges olajat leitatjuk róla. 
  8. Megvárjuk míg langyosra hűl.
  9. A fetát összekeverjük a krémsajttal, friss citromlevet adunk hozzá, majd a kihűlt cukkiniket megtöltjük vele, feltekerjük.
  10. A pácolt húst olajon kisütjük, de vigyázni kell, mert a joghurt miatt könnyen odaég.
  11. A kisült pulykamellet a sajtos cukkinitekercsekkel tálaljuk.
  12. Grillen sütve még finomabb.





2010. június 17., csütörtök

Caprese saláta




Egy igazán látványos és jellegzetes olasz ízvilágú saláta. Előételnek, vendégvárónak vagy csak egy könnyű esti vacsorának bármikor pillanatok alatt elkészül és nem kell hozzá túl sok minden. Titka a minőségi alapanyagokban rejlik, bivalymozzarellával és jó érett paradicsommal elkészítve fantasztikus ízharmóniát élvezhetünk. Ez az egyik kedvenc nyári salátám, így mindig tartok itthon egy-két csomag mozzarellát, friss bazsalikom és paradicsom pedig megterem a kertecskémben hozzá.

Elkészítési idő: 10 perc

Caprese saláta

Hozzávalók:

  • 3-4 paradicsom
  • 2 mozzarella
  • friss bazsalikom
  • frissen őrölt feketebors
  • balzsamecet
  • extra szűz olívaolaj
  • néhány szem olajbogyó

Elkészítése:

  1. A paradicsomokat és a lecsepegtetett mozzarellát kb 3 mm vastag szeletekre vágjuk és kör alakban váltakozva kirakjuk egy tányéron.
  2. Kicsit megsózzuk, frissen őrölt borssal meghintjük, bőven locsolunk rá az olívaolajból és rácsepegtetünk néhány csepp balzsamecetet.
  3. A bazsalikomból egy keveset felaprítunk, ráhintjük a salátára, kirakjuk néhány szem olajbogyóval, tetejét bazsalikomlevelekkel díszítjük.
  4. Azonnal tálaljuk, pirítóssal, de akár csak magában is nagyon - nagyon finom.





2010. június 6., vasárnap

Szalontüdő zsemlegombóccal (Pájsli)













Azt hiszem ez az az étel, amit nagyon lehet szeretni vagy nagyon nem. Van aki a világ másik végére is elmenne érte és van akit már a neve hallatán is kiráz a hideg. Pedig jól elkészítve nagyon ízletes dolog. Az éttermekben már csak ritkán lehet felfedezni, régi jó kis kifőzdék, önkiszolgálók pedig már szinte sehol nincsenek. Ez az étel egyre inkább kiveszni látszik, pedig egykoron a monarchia idején a háziasszonyok szívesen készítették és tálalták fel. Nálunk nagy kedvenc, ezért ha rászánom magam, hogy nekiállok mindig nagyobb mennyiséget készítek, mert elég időigényes, viszont - tejföl nélkül - remekül bírja a fagyasztást.

Elkészítési idő: 120 perc

Szalontüdő zsemlegombóccal

Hozzávalók:

szalontüdő:

  • 1 kg sertésszív
  • 50 dkg sertéstüdő
  • 2-3 nagy vöröshagyma
  • fokhagyma
  • babérlevél
  • egész feketebors
  • pirospaprika
  • liszt
  • citrom
  • kristálycukor
  • mustár

zsemlegombóc:

  • 2 szikkadt zsemle
  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás
  • víz
  • 1 cs petrezselyem
  • 3 ek olaj
  • őrölt fekete bors

Elkészítése:

  1. A jól megmosott tüdőt és a szívet fokhagymás, babérleveles, sóval, egész borssal ízesített vízben feltesszük főni és még beledobunk 1 nagy fej egészben hagyott, megtisztított vöröshagymát is.
  2. Kb 1,5-2 órát főzzük fedő alatt, majd amikor a szív és a tüdő megpuhult, kivesszük a főzőléből, kihűtjük, hörgőktől, inaktól megtisztítjuk és vékony metéltre vágjuk.
  3. Kevés olajon 1 ek cukrot világosra pirítunk, majd néhány evőkanál lisztet hozzáadva tovább kevergetjük, beletesszük a 2 fej apróra vágott vöröshagymát, hozzányomunk 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, beledobunk 3-4 babérlevelet. 
  4. Hozzáreszeljük 1 citrom héját és pár percig tovább pirítjuk.
  5. Tűzről levéve pirospaprikával megszórjuk, vízzel vagy a főzőlével felöntve mártás sűrűségűre forraljuk.
  6. Ízesítjük sóval, mustárral, citromlével, cukorral. 
  7. Beleforgatjuk az összevágott belsőségeket és további 4-5 perc alatt jól összeforraljuk.

Zsemlegombóc:

  1. A zsemléket kisebb kockákra vágjuk, tepsibe téve sütőben aranybarnára pirítjuk.
  2. Egy nagy tálba a lisztből, tojásból, vízből nokedli tésztát készítünk, sózzuk, borsozzuk.
  3. Belekeverjük a kihűlt zsemlekockákat és a finomra vágott petrezselymet.
  4. Negyed óráig pihentetjük, majd vizes kézzel apró gombócokat formálunk a masszából.
  5. Forrásban lévő, enyhén sós vízben megfőzzük. 
  6. Kb 10-12 perc alatt főnek készre.
  7. Egy gombócot vágjunk ketté, úgy ellenőrizhetjük, hogy megfőtt-e?
  8. Előzetesen végezzünk 1-2 gombóccal próba főzést: ha a gombóc szétmállik, még egy kis liszt kell hozzá, ha meg túl kemény, akkor kevés vízzel hígítsuk.







2010. június 5., szombat

Epres madártej




Talán kevesen tudják, de a madártej eredetileg egy francia desszert. Francia vendéglőkben "úszó szigetek"-nek nevezik. Finom krémes, habos, vaníliás édesség, szinte mindenki gyerekkori kedvence. Sajnos már nem sokáig tart az eperszezon, gondoltam jó volna még addig kipróbálni az epres változatot. Hát mit mondjak... nehéz volt kivárni míg kihűlt.

Elkészítési idő: 45 perc

Epres madártej

Hozzávalók:

  • 1 liter tej
  • 5 tojás
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 vanília rúd vagy ennek hiányában 1-2 cs. vaníliás cukor
  • 2 ek porcukor
  • 1 csapott ek liszt vagy étkezési keményítő
  • 30 dkg eper
  • csipet só
  • 5 dkg mandulapehely

Elkészítése:

  1. A mandulát száraz teflon serpenyőben megpirítjuk, tányérra öntjük, tálalásig félretesszük.
  2. Egy vastag aljú lábasba fél deci vizet öntünk - így nem tud leégni a tej - majd hozzátesszük a tejet is.
  3. Belerakjuk a vanília rúd kikapart belsejét és a rudat is. Feltesszük főni a tejet, amikor felforrt levesszük a tűzről, 20 percig állni hagyjuk, hogy a vanília íze, aromája bele tudjon oldódni a meleg tejbe.
  4. Közben a tojások sárgáját és fehérjét külön választjuk. A fehérjéből habot verünk, majd amikor már jó habos hozzáadunk 2 ek porcukrot, tovább verjük, míg a hab nagyon kemény nem lesz.
  5. A vaníliás tejből kivesszük a vaníliarudat és visszatesszük a tűzre, beleszórunk 1 evőkanál kristálycukrot és megfőzzük benne a kanállal kiszaggatott habgaluskákat. Először az egyik oldalát főzzük 1 percig, majd óvatosan megfordítva a másik oldalát is ugyanennyi ideig. A tejnek nem szabad forrnia, különben a galuskák összeesnek. A galuskák hő hatására megnövekednek, ezért egyszerre ne tegyünk túl sokat az edénybe. Szűrőkanállal kiszedjük egy tányérra.
  6. Ha minden galuska megfőtt a tejet átszűrjük, hozzáöntjük a kevés tejjel leturmixolt eperpürét.
  7. A tojás sárgákat a maradék kristálycukorral habosra kikeverjük, hozzáadunk egy csipet sót, mert ez még jobban kihozza majd az édes ízt. Hozzáteszünk 1 csapott evőkanál lisztet és hozzámerünk 1 merőkanálnyit a forró vaníliás tejből, csomómentesre dolgozzuk, majd folyamatos keverés mellett beleöntjük az epres tejbe, alacsony hőfokon addig hagyjuk míg besűrűsödik. Túl sokáig nem szabad főzni a krémet, mert a tojás sárgája kicsapódik és az egész "összetúrósodik".
  8. Kis tálkákba adagoljuk, mikor langyosra hűlt a tetejükre ültetjük a habfelhőket, megszórjuk a pirított mandulával, eperrel díszítjük.
  9. Jól behűtve kínáljuk.




2010. június 3., csütörtök

Fokhagymás tejben pácolt paprikás sertésszelet




A pácolt húsok nagy előnye, hogy napokkal előbb elkészíthető, szinte alig igényel munkát, és a fűszerezés variálásával ezerféle ízvilág érvényesül. Miközben a pácot készítettem arra gondoltam, hogy ha annak idején őseink ismerték volna ezt az egyszerű módszert a hús puhítására, omlóssá tételére, biztosan nem a nyereg alá tették volna a húst. Szinte bármilyen húsból elkészíthető, de szerintem a csirke és pulykahús esetében érhető el leginkább, hogy igazán omlós és puha legyen a végeredmény. Nekem most sertéscombom volt itthon, abból készítettem. A szárnyashúsok esetében a tejben való áztatás után a szokásos liszt-tojás-zsemlemorzsa panírba szoktam forgatni a húst, olyankor a zsemlemorzsába szezámmagot is teszek.

Elkészítési idő: 30 perc
Pácolás: 8 óra

Fokhagymás tejben pácolt paprikás sertésszelet

Hozzávalók:

  • 60 dkg sertéscomb
  • Kb 3-5 dl tej
  • 3-4 g fokhagyma
  • bors
  • liszt
  • pirospaprika

Elkészítése:

  1. Egy jól záródó edénybe annyi tejet öntünk, amennyi majd jócskán ellepi a húsokat, beletesszük a zúzott fokhagymát.
  2. A húsokat enyhén kiklopfoljuk sózzuk, borsozzuk, beletesszük a tejbe.
  3. Az edény légmentesen lezárjuk, hűtőbe tesszük 1 éjszakára, így jól összeérnek az ízei.
  4. Másnap a hússzeleteket lecsöpögtetjük, papírtörlőn leszárítjuk, paprikával elkevert lisztben megforgatjuk.
  5. Forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütjük, krumplipürével tálaljuk.