2014. november 2., vasárnap

Almazselé











Ez a recept jó példája annak, hogy kevés hozzávalóból is lehet finom nassolni valót készíteni. Néhány fonnyadtabb alma árválkodott a gyümölcstartóban, ami már ebben a formában sehogy sem akart elfogyni. De mivel azt az elvet vallom, hogy semmit nem dobunk ki, ami még felhasználható, így az almák egy enyhén zselés állagú pohárkrém formájában hasznosultak újra. Hideg őszi délutánok kedvenc desszertje lehet, melyet a csipetnyi fahéj aromája tesz tökéletessé. Ha gyerekek nem fogyasztják kevés alkoholt is tehetünk bele. Alig negyed órába telt csak az elkészítése, de villámgyorsan elfogyott.  


Almazselé
(2-3 adag)

Hozzávalók:


  • 2 közepes alma
  • 1,5 csésze almalé (vagy víz)
  • 2 ek cukor
  • 1 cs vaníliás cukor
  • csipet fahéj
  • citromlé
  • 2 ek keményítő + kevéske víz

Elkészítése:

  1. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük, közben folyamatosan locsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.
  2. Egy edénybe öntjük az almalevet, hozzáadjuk a reszelt almát, cukrokat, fahéjat.
  3. Néhány percig kevergetve főzzük, míg el kezd sűrűsödni.
  4. A keményítőt simára keverjük néhány evőkanál vízzel és a forrásban lévő péphez adjuk, elkeverjük, néhány rottyanás után lehúzzuk a tűzről.
  5. Ha kicsit kihűlt, poharakba vagy tálkákba adagoljuk.
  6. Azonnal vagy hűtőben kihűtve is kínálhatjuk. 






7 megjegyzés:

  1. Különleges és ízléses desszert. Nagyon fincsi lehet!

    VálaszTörlés
  2. Ó, milyen egyszerű és nagyszerű desszert! :) Viszem tovább a receptet, tele a kamra almával! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon finom,ma meg is csinálom,épp van egy kissé törődött almám,köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Icu, szívesen, remélem elnyeri a tetszésedet.

      Törlés
  4. Tényleg milyen egyszerű és finom kanalazgatni való finomság - nagyon jó ötlet. :)

    VálaszTörlés
  5. Jajj, ez nagyon finom! :) (Épp a kunsági tokányt főzöm - már sokadszorra - és a recept olvasása közben gondoltam szétnézek kicsit a blogon, mert eddig nem tettem meg. És most látom, hogy ez a recept is itt van, én a magyarblogokon találtam, és nem is figyeltem, hogy milyen oldalra visz tovább. Ez is felkerül a 'máskor is elkészítem' listára, ezek után most már tényleg feliratkozok a blogra!) Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsófi!

      Örülök, hogy kipróbálod a receptjeimet és ilyen sikert aratnak nálad is. Én köszönöm, hogy olvasol és hogy visszajeleztél! További kellemes időtöltést, olvasgatást kívánok a blogon!

      Törlés

KÖSZÖNÖM A LÁTOGATÁST!
A hozzászólás linket, hirdetést, reklámot nem tartalmazhat!